Itt vagy
Nyitóoldal > Média > Cikkek > Az ateizmus esete… a jóval és a rosszal (4. rész)

Az ateizmus esete… a jóval és a rosszal (4. rész)

Folytassuk a hangzatos propaganda anyag analízisét, mely szerint:

Ateizmus: tudás arról, hogy

– szellemek nem léteznek,
– a halállal mindennek vége,
– a varázslat csalás,
– a jó és rossz relatív, és
– a tudatossághoz nélkülözhetetlen az agy.

Cikksorozatomban ezeket az állításokat veszem górcső alá. Ez a negyedik cikk, így célkeresztben a negyedik állítás, miszerint:

4. A jó és a rossz relatív

A jó és a rossz egy ateista szemében pusztán körülményektől függő, emberi elme által kitalált fogalmak, nincs abszolút értelemben vett, örökkévaló formájuk. Ez logikusan következik abból a világnézetből, miszerint irányítatlan természeti erők materiális terméke vagyunk, okunk a természeti állandókból következő szükségszerűség, célunk voltaképpen nincsen.

Egy ateista úgy látja, hogy noha fizikai értelemben létezik ok-okozati összefüggés a tettek és azok következményei között, erkölcsi dimenziókban már alaptalan okozati kontinuumot feltételeznünk. Ha megölünk valakit, és bűncselekményünk titokban marad, nem kapunk büntetést semmilyen formában – az esetlegesen felmerülő bűntudattal és a büntetéstől való félelemmel az ember csupán magát bünteti, és nem valami külső erő.

A halálunkat követő büntetéstől sem kell tartanunk, vagy jutalomban bíznunk – a halállal vége mindennek, tudatunk feloldódik a világ vegyi anyagaiban. Minden eszköz használható többféle módon, ahogy minden elv, gondolat és törvény is – ennélfogva, noha elfogadhatjuk a jó és a rossz létezését, nem köthetjük azokat konkrét gondolati vagy fizikai formulákhoz. Ezért nincs okunk abszolút igazságról vagy abszolút bűnösségről beszélnünk – ezek teljesen relatív dolgok, amik az ember fején kívül nem léteznek.

Következtetésképpen nem kell komolyan venni az erkölcsi dilemmákat. Akár tetszik, akár nem, az ateizmus egy anarchista magatartásforma felé vezeti az embert. Ennélfogva az igazság természetére vonatkozó ateista következtetést igen veszélyesnek látom, és szívesen cáfolnám – de őszintén bevallom, erre képtelen vagyok, mivel a következtetés természetéből fakadóan cáfolhatatlan.

Azonban nem is feladatom megcáfolni. Csak arra kell rámutatnom, hogy nem feltétlenül igaz – hiszen az ateisták szerint ők nem csak hiszik, hogy a jó és a rossz relatív, hanem tudják is.

Tudják, hogy az anyagon kívül nincs semmi (erre épül az egész “relativitáselméletük”). De az előző cikkekben azt hiszem, bőven soroltam fel bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a valóság több a fizikai világtól: mentális látomásaink (álmaink, gondolataink és emlékeink) nem részecskékből tevődnek össze, mégis képesek az összes érzékszervi tapasztalat benyomását kelteni az elménkben – ergo létezniük kell valamilyen energiából. Ezt az energiát neveztük el “elme-anyagnak.”

Ian Stevenson pedig, aki előző életükre visszaemlékező gyermekek egykor élt identitása után nyomozott magas fokú tudományos alapossággal, bebizonyította, hogy tudatunk (számos emlékkel és pszichológiánkat formáló érzelmi lenyomattal) folytatja létét a fizikai test pusztulását követően is.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az ateisták súlyosan tévednek azokban a dolgokban, amikre a “nincs abszolút erkölcsi igazság” érvelésüket építik. Innentől jogosan merül fel a kérdés, hogy honnan a magabiztosságuk?

Cáfolható-e az az elmélet, miszerint nem csak fizikai, de erkölcsi szinten is jelen van az ok-okozat következetes elve? Ha tíz emelet magasból kidobunk egy almát, az minden esetben hasonló módon, hasonló nyomatékkal fröccsen szét az aszfalton. Az almafa magjából minden esetben almafa sarjad. Adott történéseknek és dolgoknak előre meghatározott következményei vannak. Miből gondoljuk, hogy az erkölcsi terén ez nem így volna?

Az ok-okozat elv áthat minden ellenőrizhető jelenséget – logikus tehát arra következtetnünk, hogy ahogy a fizikai anyagban, úgy az elme-anyagban is megtalálható ez a visszacsatolási mechanizmus, amit hagyományosan karmának neveznek. A karma értelmében igen is vannak abszolút jó és rossz magatartási formulák és elvek, még ha egy adott cselekedetet (például egy gyilkosságot) nem is feltétlenül lehet kategorikusan elítélni. Talán bizonyos helyzetekben nem bűn gyilkolni, máskor viszont igen. De az elv, ami megkülönbözteti a bűnös gyilkolást a megengedett vagy akár szükségszerű gyilkolástól, egy örökkévalóan létező dolog, ami mindig ránk rója eredményét, és ami nem csak a fejünkben létezik, hanem a természet egészét áthatja, sőt, kontroll alatt tartja.

A karma törvényét éppen úgy képtelenség tapasztalati módon bizonyítani, ahogy az ateisták “relatív jó és rossz” elméletét, azonban cáfolni sem lehet. Végkövetkeztetésem tehát: az ateisták kijelentése, miszerint a jó és a rossz relatív, nem tény, cserébe igen veszélyes filozófia. Érthető, hogy egy fogyasztói társadalomban ezt propagálják, hiszen a korlátlanul szabad fogyasztást gátolja a konzervatív erkölcs. Szükség van egy rugalmas, szavakkal kijátszható, önzőségre bűntudat nélkül feljogosító filozófiára. Azonban attól, hogy szavainkkal kijátszunk egy erkölcsi elvet, tetteink következményei elől még nem táncoltunk el.

Én személy szerint maradok egy megátalkodott idealista, karma-hívő, aki hisz a metafizikai igazságszolgáltató rendszerben, aki felelősséget vállal a tetteiért, aki konzervatív az elvek terén, ugyanakkor rugalmasan liberális az elvek használatában, és aki hisz az abszolút önzetlenség – vagyis a szeretet – létezésében és értelmében. (Phfú, hogy ez milyen érzelgős volt…)

Ha már szabadon választhatunk az anarchia és az utópia felé vezető utak közül, válasszuk az utóbbit: a szilárd erkölcs útját.

Köszi a figyelmet! Folytatjuk a következő ateista “tudással,” miszerint “a tudatossághoz nélkülözhetetlen az agy.” Tartsatok akkor is velem!

/Rúpa/

Facebook - Önvalónak való

Hasonló bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Top