Itt vagy
Nyitóoldal > Média > Cikkek > Félreértés – minden szenvedés forrása

Félreértés – minden szenvedés forrása

ISIS, globális felmelegedés, gazdasági válság, stressz, betegségek, instabil egzisztencia, csalódás, a biztos elmúlás nyomasztó gondolata és még hosszan sorolhatnám.
Szenvedés. Egy rendkívül változatosan megnyilvánuló, nehezen körvonalazható, de annál markánsabban érzékelhető valóság. Egy jelenség, amit senki sem akar, de ami mégis rá van erőltetve mindenkire. A Védák állítása szerint a szenvedés forrása végső soron az avidjá, azaz a félreértés. Ezt jó tudni, hiszen ha megszüntetjük a probléma gyökerét, megélhetjük a muktit – a szenvedéstől való megszabadulást.

Hogy ez miként néz ki a gyakorlatban? Erre szeretnék felhozni egy példát. Előre is bocsánatot kérek, mivel kissé kemény lesz, de annál érzékletesebb és elgondolkodtatóbb.

Egyszer egy középkorú hölgy kiöntötte nekem a szívét, és elárulta, miért nem hisz Istenben. Sajnálatos módon meghalt az ártatlan kisfia, és azzal érvelt, hogy ha Isten létezne, ez nem történt volna meg. Először is szeretném leszögezni, hogy én magam együtt érzek a hasonlóan járt emberekkel. Azt hiszem, nem létezik annál nagyobb szenvedés, mint amikor egy anya elveszti a gyermekét – persze én soha nem éltem át hasonlót, és nyilvánvalóan fogalmam sincs, mekkora szenvedést okozhat egy ilyen tragédia megélése. Ugyanakkor most mégis rideg analízis alá veszem az esetet és rámutatok: a szenvedés élménye csak addig érzékelhető, amíg jelen van az avidjá. Az igazi tudás pengéjével viszont tisztázhatjuk a félreértéseket. Ezzel együtt azt is bebizonyítom, hogy Isten lehet létező és igazságos a világban tapasztalható szörnyűségek dacára.
Abban a kijelentésben, hogy ”az ártatlan gyermekem meghalt”, három avidjá, félreértés van.

Az első avidjá, hogy „meghalt”. Nem, nem halt meg. A tudat (a külvilágot és a különféle elmeállapotokat megélő tanú) a test és az elme minden változása ellenére ugyanaz marad. Hét évente az összes molekula lecserélődik a testünkben, mégsem változik az identitásérzetünk. Már ebben az életünkben cseréljük a testeinket – a halál pillanatában is testcsere történik, csak egy jóval „látványosabb” módon. A lélek tudatos és örökké való, míg az anyag folyton változó és tudattalan. A lélek sohasem pusztul el, az anyagi test pedig sohasem élt – pusztán a tudatnak köszönhetően tűnt élőnek. Ergo nincs halál, ergo a gyermek nem halt meg. Akinek van tudása, nem siránkozik senki látszólagos halálán, mert jól tudja, hogy a léte megszakíthatatlan.

A második avidjá, hogy „a gyermekem”. Nem, nem a gyermeke volt. A hölgy testéből egy másik test jött létre, amiben helyet foglalt egy szubjektum. Ez okozza azt az illúziót, hogy a gyermek az övé. Valójában viszont folyóban sodródó szalmaszálak vagyunk, akik néha egymáshoz ragadnak, egy darabig együtt úsznak, majd idővel szétválnak. Számtalan lélekkel fog még összehozni a sors, és idővel minden szerettünktől meg kell válni. Ezért akinek van tudása, az úgy szeret mindenkit, hogy közben nem ragaszkodik hozzájuk, és nem érzi úgy, hogy birtokolja őket.

A harmadik félreértés pedig (és ez a legkeményebb, szóval bocsi, de) az a kijelentés, hogy a fiú „ártatlan” volt. Nem, nem volt ártatlan. Ebben a világban senki sem ártatlan. Számtalan élet van mögöttünk, és számtalan sötét, önző, kicsinyes, avidjákból eredő rossz tulajdonság fészkelte magát a szívünkbe. Ezek a tulajdonságok olyan tettekre sarkallnak minket, amikkel akarva-akaratlanul szenvedést okozunk másoknak. A karma törvénye pedig gondoskodik arról, hogy mindenki visszakapja a csomagját. Akinek van tudása, az mindig kész segíteni másokon, de tudja, hogy az elkerülhetetlen tragédiák az önzés következményei, ez pedig épphogy Isten igazságosságát fémjelzi, mintsem nemlétezését.

Ezzel a cikkel csupán egy kis betekintést igyekeztem adni a védikus tudás végtelen birodalmába, amely korunk empirikus tudásával ellentétben nem csak felületi kezelést biztosít, hanem ténylegesen, önvalóig hatolóan kezeli a problémákat. Mindenkit csak bátorítani szeretnék, hogy ugorjon fejest eme tudástengerbe, azon belül is a tudást legalaposabban összegző Bhagvad-gítába, és a Srímad Bhágavatamba.

Facebook - Önvalónak való

Hasonló bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Top