Itt vagy
Nyitóoldal > Média > Cikkek > A Horizonton Túl (2/4) (Látogatás Krisna – völgyben)

A Horizonton Túl (2/4) (Látogatás Krisna – völgyben)

Ebéd után egy bhakta barátommal sétáltam vissza a szállásomra – ő is arra kért, pihenjek le egy kicsit, legalább egy órára. A pihenés a lelki fejlődés fontos része, mondta, a Völgy megvár, gyűjtsek erőt a másnapi Első Tehén-kihajtási Ünnepségre.
Szót fogadtam. Legnagyobb meglepetésemre tényleg aludtam, nem is tudom megmondani, mennyit, csak azt, hogy úgy ébredtem fel, olyan kipihenten, mintha egy hónapot aludtam volna át, egyhuzamban.
Magamra rángattam a cipőmet, és nekivágtam egy kiadós sétának – az utam a Tehenészethez vezetett. Hatalmas séta volt; sok vendéggel és turistával találkoztam az úton, illetve macskával, akik nem átallottak lebratyizni, lekezezni velem. Kísérgettek egy darabon; hol beugráltak a magas fűbe, hol visszaszaladtak a lábamhoz, és magyaráztak, nyávogtak, nyilván a helyi híreket mesélték el. Egyszer láttam egyiküket, egy szürke-sárga csíkosat, amint elkapott egy vakondot is, vitte a szájában a zsákmányt a fák, a bozótos közé. (Ő egyébként, többször felkeresett a szállásomon is, hűséges társammá vált a Völgyben.)
Én, aki szinte soha sem vacsorázik, estére annyira megéheztem, mintha napok óta nem ettem volna. Korgó hassal vettem célba az éttermet, ahol bhakta barátomba botlottam, véletlenül – épp egy csoporttal vacsoráztak. Noha nem szerettem volna zavarni a beszélgetést, a bhakta gyorsabb volt. „Kajás vagy?” kérdezte vigyorogva. ’Hát igen, éhen halok!’ gondoltam. Gyanítom, ez a gondolat az arcomra volt írva – a bhakta megvendégelt az étterem menüjéből, én meg a gondosan megpakolt tányérommal kimentem a teraszra, és megvacsoráztam a naplementében.
Az első éjszakámat úgy átaludtam a Völgyben, hogy rendesen szégyelltem magam másnap – nem aludni megy az ember Isten hajlékába, nekem mégis sikerült ennyi várakozás után ebbe a csapdába esnem, és több mint tíz órát aludnom, egyhuzamban.

A másnap nagy izgalmakat tartogatott, már délelőtt szorgos készülődés előzte meg a Tehén Kihajtó Fesztivált, az ünnepségre sokan eljöttek.
Az esemény, mint minden a Völgyben, vidám volt és odaadással teli. A tehenek, akár szabadban baktató lovak, fel-felágaskodtak, ugráltak a fűben, igazi, vérbeli közösségiekként, láthatóan ők élvezték a legjobban a ceremóniát: lerogyva dörgölőztek a fűben, egymással játszottak, hemperegtek, soha életemben nem láttam még csak hasonlót sem tehenektől. Nem féltek, nem szorongtak, megbíztak mindenkiben, nyitottnak és szabadoknak tűntek, felszabadultnak, pedig nagy volt a tömeg, számukra sok idegen, akik előtte nem vakargászták meg a hátukat, oldalukat, fülüket, mégis, megbíztak az emberekben, biztonságban tudták magukat, leginkább úgy viselkedtek, mint a gyerekek.
Látszott, hogy szeretve vannak nagyon, és ezt érzik is.
A fesztivált hangos mridanga dallama, vidám zene és éneklés kísérte a szeles, mégis pazar, verőfényes tavaszi hangulatban, egy humoros, ám tanúságos előadás, és egy rövid színdarab is, ovis bocit lehetett simogatni és etetni.
Mialatt visszafelé mentem a szállásomra, Indivara prabhu kerekezett el mellettem az úton; a bicikli vázán egy óriási gombóc paplant fuvarozott – mosolygott. És akárhányszor futottam vele össze a Völgyben, miközben folyamatosan vendégek kényelmét, szállását intézte, az kérdezgette, tudtam-e pihenni, ugye tudtam, nem fáztam-e éjjel, mert felfűtötte a kazánt, hetven fokosra, de ugye biztosan nem fáztam, mert éjszaka hideg volt.
Egyébként a szálláson szolgálatot végző bhakták mindegyike énekelt munka közben – határozottan nincs szükség a Völgyben rádióra, vagy hifire. Imádtam azt, hogy bármilyen szolgálatot is végezzenek a farmon élők, örökké mosolyogva énekelnek, az akusztika még a szabadban is kitűnő volt.
Nem, dehogy fáztam, mindenem megvolt, mindenem rendben volt – köszöntem meg a szálláson szolgálatot végző bhaktának az alapos, felkészült, udvarias vendéglátást.

Facebook - Önvalónak való

Hasonló bejegyzések

Vélemény, hozzászólás?

Top